2007-03-23 15:22:30

Folytatom!

Közel egy hónap telt el azóta, hogy utoljára írtam ide, a blogra, tudom, sokan már azt hitték, hogy az elmúlt időszak történései miatt abba is hagyom a blogírást. Hát nem fogom.

A múlt héten egyébként nem is voltunk itthon, szabadságon voltunk a gyerekekkel – ezt az utat már jóval a kormányszóvivői felkérés előtt megszerveztük, az események felgyorsulását látva pedig pláne úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, nem hagyjuk ki, hiszen valószínűleg hosszú időre ez lehet az utolsó, igazán nyugis, családi kirándulásunk, amely még a „régi élet” szabályai szerint telik.

Jó volna azt írni, hogy a pihenés minden percét ezek fényében élvezte ki a család, de nem lennék őszinte: a hírek kint is elérik az embert, különösen a rossz hírek, azok – láthatóan – fénysebességgel terjednek.

Három fronton indult támadás ellenem, vagy inkább ellenünk – a család ellen. (Jézusom, most látom, hogy milyen természetességgel írtam le azt a szót, hogy ’front’. Mintha csak hadi tudósítást írnék…).

Az erotikusnak mondott fotóim bemutatása – sokszor egyébként teljesen indokolatlan, vagy kifordított szövegösszefüggésekben – már a nevem nyilvánosságra kerülésekor elkezdődött, és persze számítottam is rá. Sok szót nem szívesen vesztegetnék már erre a témára, legföljebb annyit: ezeket a képeket én ma is ártatlan és ártalmatlan, kétszeres édesanyaként is vállalható, ízléses fotóknak tartom. Azzal együtt, hogy időközben beláttam: épp eléggé előzmény- és folytatás nélküli kirándulás volt ez a fotózás a számomra ahhoz, hogy az életem akkor se lenne szegényebb, ha történetesen soha nem került volna sor e képek elkészítésére…

Tegnap este a Fábry Show-ban újra elővették, és százhuszonhetedszer felmelegítették ezt a konzervet. Fábry a fotóim kapcsán most már pornósztárokat emlegetett kéjesen, ami nagyjából annyira korrekt, mintha valakit azért nevezne alkoholistának, mert megivott valahol egy pohár bort.

Azért az a párhuzam eszembe jutott, hogy rám egyetlen félresikerült, tényleg menthetetlenül rossz félmondat miatt össztűz zúdul – még a koalíciós partner részéről is –, de Fábry macsó, szexista, nőket lenéző beszédmódja már szóra sem érdemes.

This is a men’s world.

És ha már a blogbejegyzés kapcsán elhíresült mondatnál tartunk. A mondat utólagos, kapkodó kitörlésénél csak egy nagyobb hülyeséget csinálhattam: hogy leírtam! És ezt sem azért írom, mert időközben kiderült, hogy a mondat micsodai politikai támadások ürügye lehet, vagy mert nyilvánvalóan nem PC (politically correct). Ha csak ezért nem írtam volna le, de gondolni azért ezt gondolnám, az éppúgy nem volna rendben. Akkor ugyanis én is olyan álszent volnék, mint azok, akik pornót kiabálnak néhány fehérneműs fotó láttán...

Nem: azzal a mondattal az a baj, hogy velem ellentétes – azzal, amit a világról gondolok, amiben én, Demcsák Zsuzsa hiszek!

Nem akarok többet beszélni erről, rettenetesen bánt a dolog, és tudom, minél többet magyarázom a magyarázhatatlant, csak annál jobban vádolom magam. Az meg már mire jó. De egy reményem azért van. Azt remélem, hogy a kiállás, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ma, ebben a politikailag ijesztően megosztott országban valaki elvállalja a kormányszóvivői posztot, szóval: ez a kiállás beszédesebb, mint egy elszúrt mondat.

Senki sem gondolhatja, hogy ezt a feladatot bárki is könnyű népszerűségért, pénzért, csillogásért vállalja – pláne a kereskedelmi tévézés után.

Nem, ilyesmit az ember azért vállal, mert hisz valamiben, és azért tenni is akar. És az – az én esetemben –sok egyéb mellett, egy igazságosabb, emberibb légkörű Magyarország.

Tudom, hogy ezért a bejegyzésért legalább annyi támadást, kételkedő mondatot kapok majd, mint a korábbiakért. De legalább azt írtam, amit a lelkiismeretem diktált.

Bocsánat: ez egy kicsit politikusabb blogra sikeredett. Ígérem, legközelebb újra a gyerekeké lesz a főszerep :-)

 


Címkék:
Értékelés: 2.56 Hozzászólások: (173)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 173
Khaizuran

Kedves Zsuzsa!

1. Aki blogot indít, annak vállalni kell annak a következményeit.
2. A sikereses embereknek mindenhol sok irigye van. Magyarországon még annál is több.
3. Csinálja azt, amit a saját lelkiismerete szerint jónak lát és ne adjon erre a sok huhogóra, aki azt hiszi, hogy beleszólhat más életébe.

A férje üzleti tevékenységéhez nem tudok hozzászólni, majd a NBH kideríti, amit kell. Ha kiállják a próbát, miért kellene Önnek meghátrálnia? Amit a jobboldal, nevezetesen a Fidesz és a kapcsolódó médiái mondanak, azzal csak jogi szempontból kell foglalkozni, egyébként nem. A pártnak nem ismerek egyetlen konstruktív megoldását sem, csak a "nem" tagadószót bármire. A médiákat pedig elsősorban úszításra és nyugtalanságkeltésre használják. Ez már nemzetközi szinten is feltünt. Állandóan azon gondolkodok, mi volt jobb, az ő uralkodásuk alatt, de nem birok rájönni semmire sem. Szerintem már azzal a ténnyel is szociális érzékenységről tett tanúságot, amikor a gyermekét állami bölcsödébe akarta adni. A szociális érzékenységet úgy látom Magyarországon összekeverik a szociális helyzettel. Aki rossz szociális helyzetben van, az nem szociálisan érzékeny, hanem többnyire megkeseredett és harcban áll az egész világgal, csak éppen a saját felelősségét nem látja. A barna kenyeret én is meglepetéssel olvastam a hazai viszonyok ismeretében, de ezért vagyunk különbözők. Egyébként is amit ott adnak barna kenyeret, az malátával van szinezve és nem teljes kiőrlésű, úgyhogy jobb, ha nem azt kapnak. Örülök, hogy végre valaki hangosan kimondta, milyen viszonyok uralkodnak a gyermekintézményekben, mert rendszerváltás ide vagy oda, nem látok érdemi változást. Én anno hasonló kálváriát jártam be az Ön korosztályában lévő gyermekemmel. A végén még munkahelyet is kellett változtatnom, hogy egy rendes óvódában el tudjam helyezni a gyermekemet. Az önkormányzati óvóda minden kritikán aluli volt, a munkahelyibe nem vették fel a gyermekemet, úgyhogy más megoldás után kellett néznem. Bölcsödébe nem jártunk, mert nem olyan munkakörben dolgoztam, amiért érdemes lett volna megszakítani a gyest. De! Lehetőségeket nem minden nap kap az ember és ha nincs megfelelő időben, megfelelő helyen és ráadásul nem ragadja meg a lehetőséget sem, akkor pechje volt, mert a lehetőségek ritkán visszajárók. Azok az idők már elmúltak, ami szerint a legtöbben még ebben az országban gondolkodnak. Leváltottuk a szocializmust, de nem tudtuk vagy inkább nem hittük el, milyen a kapitalizmus igazi arca, mert ócska propagandának hittük azt, amit a kapitalizmusról tanultunk. A szép autót, a külföldi nyaralás, a nagy házat meg a sok pénzt nem adják ingyen. Nincs egyenlősdi, a nagyhal megeszi a kishalat, az erős a gyengébbet, de főleg mindenki saját maga felelős a sorsáért. Ezt kellene végre már megtanulni! Ezért azért írtam ide, mert az Önt érő vádaskodásokból egyértelműen kiderül, hogy majd akkor vállalnának szolidaritást az emberek, ha Ön is minimálbérből tengődne. Mert még vannak emberek, akik azt gondolják, hogy 20 éve ugyanazt a munkát végezve,"tisztességésen", napi 12 órát dolgozva, az erény. Én szerintem Ön pontosan megtestesíti a jövő példaképét, csak ezzel még ebben az országban a legtöbben nem tudnak mit kezdeni. Ugyanezt a vonalat képviseli a mostani kormány is, azért éri annyi vádaskodás. Végre valakik, aki nem visszafelé néznek, hanem előre! Hibát meg csak az nem csinál, aki semmit sem csinál. Itt többen lelkiismeret furdalást akarnak Önben, mint anyában kelteni és arra rábírni, hogy üljön otthon és mosson pelenkát. Ezt a célt analfabétán is el lehet érni és gondolom nem végezné már a 2. egyetemet, ha csak ez lett volna az életcélja. Aki pl. nem tudná, annak elmondom, hogy a világ egyik leggazdagabb országában, Svájcban nincs sem gyes, sem gyed, sem táppénz a gyermek betegségére, csak a szülési szabadság. Az után vissza lehet menni dolgozni vagy felmondani. Mindenki eldöntheti szabadon, hogyan oldja meg a problémáját. Remélem nem gondolja senki, hogy az egyetemet végzett, jó pozicíóban lévő hölgyek otthon ülnek a gyermekükkel! De még más nő sem, aki esetleg nem akarja elveszíteni az állását vagy urambocsá egyedül neveli a gyermekét és kénytelen dolgozni. És a szocialista szupernő sem létezik, aki sikeres szakember a munkahelyén, kiváló háziasszony, jó anya és még jobb feleség meg szerető, sőt ezek után arra is jut ideje, hogy állandóan restaurálja magát. Nem véletlenül létezik a háztartási alkalmazott, babysitter, nevelőnő intézménye és vannak privát gyermekintézmények is. Ne legyen lelkiismeret furdalása! Nyugodjon meg kedves Zsuzsa, majd ha nem lenne mit enni és a híd alatt lakna, a kutya sem törődne Önnel. Különben meg minden csoda 3 napig tart.
2007-03-26 15:46:48

András

Asszonyom!
Végre megtalálta az egyetem lépcsője mellett felejtett józan, paraszti eszét!Maradjon meg annak ami volt! Egy dekoratív csinibaba -akinek bár van esze.de nem azért szeretik-egyszerű celeb! A Story, a Blikk,a Kiskegyed ezentúl is megtalálja!És élje a celebek nehéz,nyűgös életét!
Talán egyszer majd azt is észreveszi,hogy lufi az egész!

2007-03-26 15:42:52

Lajos

Kár volt lemondani! Ilyen csinos&hiteles kormányszóvivőből úgyis kevés van...
2007-03-26 15:31:56

Jó döntés

Kedves Demcsák Zsuzsa!

Jól döntött, habár még nem tudjuk, önszántából lépett vissza, vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal sugallatára.

Egyébként, bennem az fogalmazódott meg, hogy egy másik országot kellene keresni magamnak a ˝lelketlen politikusok˝ miatt, de sajnos nincs választási lehetőségem, mint ahogy a vidéken élő embereknek sincs szabad iskola vagy óvoda, netán bőlcsőde (ha van ilyan egyáltalán 30km-es körzetben) választási joga.
Így hát elviseljük ezt, ami van.
Egyszer meg majd betelik a pohár...
2007-03-26 15:18:02

Emma

Szia Zsuzsa!

Most hallom, hogy visszaléptél! Ne törődj senkivel, jól, és felelősen döntöttél!
2007-03-26 15:02:22

Emma

Kedves Zsuzsa!

Nekem úgy tűnik, nem csak az Általad írtakat cenzúrázzák, hanem a Neked írókat is, csak ezzel tudom magyarázni, hogy levelemet a "bölcsis" eszmefuttatásra nem tartották szalonképesnek, holott kizárólag szalonképes kifejezéseket tartalmazott. Igaz kemény hangvételű volt, de háromgyermekes anyukaként, keményem dolgozva a napi megélhetésért, nem egyformák a gondjaim a felső tízezerével. Úgyhogx ezt a témát már hagyom is hagyom is. A fehérneműs fotóiddal semmi bajom, egyetemista lányom is modellkedéssel keres plusz pénzt, nagyon jól tudom, hogy ez a munka sem olyan könnyű, mint amilyennek látszik, és kikérem a magamnak ( a lányomnak és a modelleknek, és Neked is), hogy F.Sanyi, vagy bárki egyenlőségjelet tegyen a modellszakma és a pornóipar között. Ettől függetlenül egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy nem kellene elfogadnod a szóvivői állást, és ez a legújabb blog is csak olaj a tűzre. Két kisgyermeked van, azt már olvashattuk, hogy a környezetüket, körülményeiket mennyire fontosnak tartod. Rád is szükségük lenne, márpedig az előző szóvivők azt mondják, ez 24 órás állás. Bizonyára számtalan lehetőséged lenne más munkát is végezni, ha nem akarsz főállású anya lenni, főleg miután írásaidból mindenki számára világos: nem az anyagi szükség miatt kell munkát vállalnod. Fiatal, politikailag tapasztalatlan vagy, és nem is nagyon segítenek a környezetedben, ez ebből is látszik , senki nem szól, hagyd már abba ezeket a szerencsétlen blog- bejegyzéseket. Ha modell lennél, elmenne "Kis színesnek", így minden mondatodat kikezdik, mert sajnos ki is lehet kezdeni. Szebb és nyugalmasabb lehetne az életed, én nem tartanám megfutamodásnak, ha visszalépnél. Mindenkinek el kell dönteni, mik a fontos dolgok az életében, Neked megérné két-három éves munka, hogy lemaradj a gyerekeid legszebb korszakáról, hogy az egész családod folyamatos támadasok kereszttüzében éljen éveken keresztül? Ezek azok a döntések, melyek igazán minősítenek egy embert.
2007-03-26 14:12:20


Név:
E-mail cím:
Két szám összege: tizenegy meg tizenhat =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

MAGAMRÓL

ARCHÍVUM

ÜZENŐFAL

2007-05-30 10:29:10 dia* Én még csak most olvastam ezt a 3 bejegyzést, nem tudom valamelyiken - bölcsisen? - történt e változtatás, de nem értem a többséget...Miért lesz attól sznob valaki, mert olyan körülményeket keres a gyermekének, amilyenben ő is szívesen eltöltené a napját?!
És miért sznob? Szerintem "csak" igényes! Igenis alaposan kell kiválasztani a játékokat, a játszóteret a bölcsit, és a higiénia a minimum, amit én is elvárok. Persze vannak olyan szülők is, akiket nem érdekel, hogy a gyermekük a minél olcsóbb, műszálas ruhát hordja (hiszen hamar kinövi)amibe folyton beleizzad, mindegy milyenek a játékok...Engem sokkal inkább ez háborít fel, mint egy igényes, odafigyelő anyuka, akinek nem mindegy, hogy a gyerkőc hogyan tölti egész napját.

2007-05-30 10:12:03 marge Én kérek elnézést, hogy ebben az országban lehetséges az, hogy olyan gyereket vigyenek bölcsödébe, akit vernek a szülei, alkoholista az anyja vagy csak egy váltás ruhája van. Ez felháborító. Még a végén a bölcsödei nevelés hatására jól szituált ember lesz belőle és akkor jaj neked, Szent István-park!
Elitképzést a bölcsiben is, ne csak a felsőoktatásban!

2007-05-22 08:20:49 R Akárhogyis a Zsuzsa a valóságot írta le, a szomorú valóságot és tényeket...

2007-05-22 08:19:31 R Akárhogyis szídják a hozzászólók, Zsuzsa a valóságot írta le, ami igen szomorú...

2007-05-20 19:29:04 bela Adamnak Los Angelesben
4 eve elsz az USA-ban es ekkora baromsagot kepes vagy leirni, hogy a jobboldal teszi tonkre az orszagot. Kisbaratom felvilagositanalak. En 20 eve elek Kaliforniaban es a "baloldal" whatever that means mainly gangsters miatt. Annyi eszed lehet, mint egy haromnapos csibenek es sok sot nem fogsz megenni az Egybesult Allamokban amennyiben nem jon meg az eszed. Te azert elsz itt, mert a kommunista/zsido tarsasag tonkretette a hazadat kisbaratom. Nem a szelsojobboldal. Olvasgass egy kis tortenelmet, talan kikupalodsz.
bela varga

2007-05-17 07:59:55 Az egészben az a legszebb, hogy mások nyomorúságáért önmagát sajnálja. Szegény Demcsák Zsuzsa, miket kell elviselnie...

2007-05-05 21:49:48 Copinger Kedves Demcsák Zsuzsa!

Kedves jelenségnek ismertem meg a tv-n keresztül, így örültem, hogy egy kellemes leány lesz a kormányszóvivő.

Ám olvastam a blogját. Azon is A bölcsi-keresés kálváriája illetve a Játszóterek világa című postot és megdöbbentem...

Ön azt írta, hogy "A mi esetünkben a kiválasztott park a Szent István park, ami szép, gondozott, tiszta és jól szituált szülők látogatják csemetéikkel."

Elgondolkoztam. Azon, hogy mi – tehát én, illetve a családom - hogyan is vagyunk "szituálva".
Én segítő szakmában dolgozom, három diplomám van, és jelen pillanatban is tanulok. A felségem egyetemen tanít, túl van a Ph.D-n, tehát doktorált egy tudományágból, annak kiemelkedő szakembere, és ezt oktatja egy egyetemen.
Eléggé sokat tanultunk, minden értelemben értelmiséginek definiálnám magunkat. Emellett rendkívül sokat dolgozunk mind a ketten.
Ezzel együtt nem kaptunk szülői támogatást, és a fizetésünk is eléggé alacsony.
Ilyen módon több éves spórolás után vásároltunk egy külvárosi panellakást, ahol nagy valószínűséggel az egész életünket fogjuk leélni. Természetesen hitelből vásároltunk, és bizony 25 éven keresztül fogjuk minden pénzünket a hitelre fizetni, nyugdíjas éveink elejére már valóban miénk is lesz a lakás.
A gyermekeinket bölcsödébe és óvodába is természetszerűen a környékre fogjuk beíratni, illetve a környékbeli játszótereket fogjuk használni..

Ha magunkra gondolok, akkor úgy látom, hogy nem vagyunk jól szituáltak.

Átgondolva azt, hogy igen sokat tanultunk, és igen sokat dolgozunk, rendkívül dühítő és elszomorító az, hogy ezek után oda jöhet valaki a játszótérre, és különbséget tehet köztem, a feleségem és gyerekeim, illetve és önmaga és a gyereke között csak azért, mert ő "jól szituált" mi meg nem.

Azt gondolom, hogy mi szellemi és lelki értelemben igen jól szituáltak vagyunk.

Ön viszont a leírtak alapján valószínűleg gazdaságilag igen jól szituált, ámde lelkileg és szellemileg egyáltalán nem jólszituált!

Azt is gondolom, hogy ha a gyermekemmel egy óvodába jár az Ön gyermeke, akkor bizony az Ön gyermeke rosszabbul szituált gyermekek közé jár. Hasonlóképpen, ha közös homokozóban homokoznak a gyermekeink. Ez mindenesetre semmilyen szempontból nem árt az Ön rendkívül jól szituált gyermekének.

Ezzel szemben az, ha abban az országban, ahol én élek, egy olyan személy képviseli a kormányt, aki szellemileg és lelkileg „nem jól szituált” az számomra, számunkra, és leginkább a kormány számára rendkívül veszélyes, egyébként meg szomorú dolog.


Ön a kormány szóvivője, Ön bármit mond, azzal képvisel egy értékrendet, képviseli a kormány értékrendjét, véleményét.
Ha ön a kommunikáció szakértője, - vagy legalábbis mint kiderül művelője, - akkor hogy gondolhatja, hogy bármit is el fogok hinni, vagy pláne el fogok fogadni abból amit mond, ha azzal kezdi, hogy kifejezésre juttatja, hogy mélységesen lenéz engem, és a magam fajtáját?

Egyébként ne aggódjon, holnap március 15-e, és így vagy úgy, de mindenki arra fog figyelni, így ezt, és az ehhez hasonló írásokat a blogjáról csak kevesen fogják olvasni.

Most nyilván azt gondolja, hogy ártatlanul bántják néhány véletlenül leírt szó miatt. Nyilván nem is tennék ezt bárkivel, viszonylag ritkán szokták az emberek egymás blogjait kritizálni, csakhogy Ön jelenleg kormányszóvivő, a kormány szóvivője, a kommunikáció szakembere. Ez az ami miatt számon kérhet bármi, amit nyilvánosan mond vagy ír.

A lelki és szellemi szegénységéről pedig nem biztos, hogy Ön tehet. Ahogy a homokozóban játszó gyermek szülei sem mindig tehetnek arról, hogy nem szituáltak megfelelően ahhoz, hogy méltóak legyenek az Ön gyermekével játszani.

Blogot írni nyilván jó, és egy anyuka ha leírja, hogy éppen mi történik vele, és a kisgyerekeivel, az az esetek többségében szimpátiát kelt.
Ez a cél nem sikerült jelen esetben.

A politikai marketing szempontjából természetesen mindig az a lényeges, hogy mi az amit az emberek látnak, mi az amit az emberek megjegyeznek, illetve mit mivel kapcsolnak össze.
Jelen esetben az volt a cél, hogy a kormányszóvivő emberi oldalát lássuk.

Ez a cél nem valósult meg. Az eredmény az, hogy az érződik, hogy a kormányszóvivő lenézi az emberek egy részét, illetve megkülönbözteti magát az „alantasabb” társadalmi rétegektől. Ilyen módon ez az eszköz fordítva sült el.

Az, hogy a politikust emberközelivé kell tenni Gyurcsány Ferenc blogjának is az egyik fő célja. Gyurcsány Ferenc blogján rendszeresen megjelennek személyes írások, így a gyermekeiről, feleségéről, Totó kutyájáról is, illetve a politikai, közéleti témák mellett olvashatunk számos egyéb személyes vonatkozású témáról is, pl. arról, hogy éppen kivett egy könyvet a könyvtárból, vagy hogy kinek drukkol a Megasztárban.

Üdv.: Copinger

2007-04-23 13:03:06 Beeg Hát úgylátom tényleg "folytatja", csak még nem jöttem rá mit. Vagy talán mert nem lett szóvivő így már nincs olyan nagy kedve a pórnéppel kommunikálni? Egyébként teljesen megértem, nincs ezzel baj, csak akkor nem is kellett volna belekezdeni a blogolásba és semmiképp nem azt írni, hogy "folytatom"! Kicsit bosszant már ez a hülyének nézés ami megy ebben az országban.

2007-04-19 13:56:35 Egy valaki Hónapokkal ezelőtt figyeltem fel Önre az Echo tévében vezetett gazdasági műsort. Értelmes, csinos hölgyet láttam ott, aki ráadásul tetszik is nekem. Mondom ezt 50 éves fejjel a hátam mögött. Sajnálom a politika területére való tévedését, de higgye el, az nem az Ön világa.
Sok sikert az élet más területén.

2007-04-18 12:39:57 peti Kedves Zsuzsa!!!

Nagyon tetzsett az atv-n látható riportja, most sajnálom igazán, hogy nem ön lett a kormányszóvívő:( tudom milliószor mondták már, de tényleg ne törődjön a kritikával, ön kedves, aranyos stb... legalább is a tv képernyőjén keresztül ez jön át, és szívből remélem, hogy ez nem csak a látszat... de szerintem nem... szóval nevelgesse a gyermekeit, hagyja a politikát, és folytassa a televíziózást! Ön egy igazi karakter, akire szükség van Anettka, Claudia és a többiek mellett (vagyis velük szemben)...
szóval sok sikert a jövőhöz, jó ovikeresést stb.stb.
minden jót!!!44

2007-04-12 10:28:37 rajongó(?) milyen kár, drága Zsuzsika, hogy mostanában megfoszt minket magvas mondanivalóitól. Pedig mennyire érdekelne minket, hogy mit vásárolt mostanában, hol üdült,milyen kozmetikumokat használ, kikkel barátkozik a felső tizezerből, stb.

2007-04-07 12:40:06 zina33 udv mindenkinek, most olvagattam a hozzaszolasokat, es nehanyon jokat derultem. CLAX irasa fergeteges, ahogy ironizalta a helyzetet, sajnos jonehany ujgazdag nem a foldon jar, en csak sajnalom oket... s teged is Zsuzsa, kisszeru, ures eletetek miatt...

2007-04-06 21:35:03 laciguru Kedves Zsuzsa!
Az ember elete nem szol masrol csak sajat magarol. Neha nyerunk, neha veszitunk, de sokkal fontosabb, hogy, hogy eljuk meg a dolgokat. Persze az ember minden szinten szeretne megfelelni az eletben, de ez nem mindig lehetseges. Amikor Havas a Naploban azt mondta, hogy tonkretettek az eletet, nevettem, mert, hogy is lehetne egy csinos nonek, akinek csaladja, penze es gyonyoru gyerekei vannak tonkretenni az eletet. :-) A masik dolog, hogy ha pereskedik azzal csak maganak okoz nehez napokat feleslegesen.Kivel is harcol? Szerintem nem eri meg... Igazabol az a fontos, hogy az ember mit gondol magarol, kiegyensulyozott es boldog legyen. A tobbi mellekes.;-)

2007-04-05 22:33:25 guf Na, zsuzsi, folytassad... :-)

2007-04-05 21:12:46 Adam Tisztelt Zsuzsa,
Először is engedje meg, hogy gratuláljak önnek, ugyanis nem elég, hogy gyönyörü és boldog anyuka, de még sikeres is.
Sajnos nagyon kevesen mondhatják el mindezt önmagukról magyarországon.
Én 24éves vagyok és 4éve az egyesült államokban élek, azért döntöttünk igy mert a magyarországon érezhető szinte fullasztó IRIGYSÉG tönkretette volna a családunkat.
Szánalmas amit rengeteg (elsősorban szélsőjobbos = fideszes) ember müvel ma magyarországon. Számukra mindenki aki sikeres az potenciális ellenség.. mindezt más nyugat-europai országban példaképknek tekintik, de nem magyarországon... Örülök neki, hogy Ön ugy gondolta ebből inkább nem kér, és éli boldogan az életét politikamentesen.
Kivánok Önnek a Sok Sikert és Boldog Életet.

YOU KNOW YOU ARE AWSOME WHEN PEOPLE YOU DONT EVEN KNOW LOVE YOU AND-OR HATE YOU. AAAND JUST FUCK THE HATERZ, THEY ARE ALL JUST PATHETIC LOOSERS...
xoxo
Adam from L.A.

2007-04-05 13:06:24 Mészi Hát most padlót fogtam. Ismét megerősödött bennem az elhatározás és a tapasztalat, hogy útálom a magyar elitet. Remélem a többség velem van.

2007-04-05 12:51:43 Galamb mindenkinek egyenlően jusson?? te jó ég ne térjünk már vissza bizonyos rendszerekhez. Kicsit gondolkodjanak már el azon, hogy miket írnak le ide olyan nagy bizonyossággal. Azt hiszem mindannyiunknak objektívabbnak kéne lennie, nem pártállás alapján megítélni másokat, és Demcsák Zsuzsát nem 3 blogjegyzet alapján kikiáltani az ország leggonoszabb nőjének. Aki ezt teszi, az vagy unatkozik, vagy mérhetetlen sok utálat van benne a saját boldogtalansága miatt. Inkább ez ellen próbáljanak tenni, és ne másokat hibáztatni az anyagi-szociális létük minősége miatt.

2007-04-05 12:49:29 Chö! Finnyás városi népk! :) A bárányhimlőn előbb-utóbb mindenki átesik. Nem hímestojás az a gyerek! Én kiskölyök koromban egy fadarabbal kapartam le a baromfipiszkot a meztelen talpamról. Még is itt vok :)

2007-04-04 11:11:43 Virág Szia!

Ne keseredj el, én a beszoktatás első hetét végigbőgtem.
Aztán rájön az ember nem cukorból van a csemetéje, nameg nagy örömmel várja mikor mehet végre bölcsibe.Én akkor jöttem rá,ami nekem jó nembiztos ,hogy a gyereknek is jó.Egyébként tényleg egy kicsit sznobnak tűnsz az írásaid alapján,de könyörgöm az vesse rád az első követ akinek nics hibája.

2007-04-03 21:14:30 PCman Jujj kapitány!!!
Ne keresztényezz, paraszt!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 15 meg 9 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007