2007-03-23 15:22:30

Folytatom!

Közel egy hónap telt el azóta, hogy utoljára írtam ide, a blogra, tudom, sokan már azt hitték, hogy az elmúlt időszak történései miatt abba is hagyom a blogírást. Hát nem fogom.

A múlt héten egyébként nem is voltunk itthon, szabadságon voltunk a gyerekekkel – ezt az utat már jóval a kormányszóvivői felkérés előtt megszerveztük, az események felgyorsulását látva pedig pláne úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, nem hagyjuk ki, hiszen valószínűleg hosszú időre ez lehet az utolsó, igazán nyugis, családi kirándulásunk, amely még a „régi élet” szabályai szerint telik.

Jó volna azt írni, hogy a pihenés minden percét ezek fényében élvezte ki a család, de nem lennék őszinte: a hírek kint is elérik az embert, különösen a rossz hírek, azok – láthatóan – fénysebességgel terjednek.

Három fronton indult támadás ellenem, vagy inkább ellenünk – a család ellen. (Jézusom, most látom, hogy milyen természetességgel írtam le azt a szót, hogy ’front’. Mintha csak hadi tudósítást írnék…).

Az erotikusnak mondott fotóim bemutatása – sokszor egyébként teljesen indokolatlan, vagy kifordított szövegösszefüggésekben – már a nevem nyilvánosságra kerülésekor elkezdődött, és persze számítottam is rá. Sok szót nem szívesen vesztegetnék már erre a témára, legföljebb annyit: ezeket a képeket én ma is ártatlan és ártalmatlan, kétszeres édesanyaként is vállalható, ízléses fotóknak tartom. Azzal együtt, hogy időközben beláttam: épp eléggé előzmény- és folytatás nélküli kirándulás volt ez a fotózás a számomra ahhoz, hogy az életem akkor se lenne szegényebb, ha történetesen soha nem került volna sor e képek elkészítésére…

Tegnap este a Fábry Show-ban újra elővették, és százhuszonhetedszer felmelegítették ezt a konzervet. Fábry a fotóim kapcsán most már pornósztárokat emlegetett kéjesen, ami nagyjából annyira korrekt, mintha valakit azért nevezne alkoholistának, mert megivott valahol egy pohár bort.

Azért az a párhuzam eszembe jutott, hogy rám egyetlen félresikerült, tényleg menthetetlenül rossz félmondat miatt össztűz zúdul – még a koalíciós partner részéről is –, de Fábry macsó, szexista, nőket lenéző beszédmódja már szóra sem érdemes.

This is a men’s world.

És ha már a blogbejegyzés kapcsán elhíresült mondatnál tartunk. A mondat utólagos, kapkodó kitörlésénél csak egy nagyobb hülyeséget csinálhattam: hogy leírtam! És ezt sem azért írom, mert időközben kiderült, hogy a mondat micsodai politikai támadások ürügye lehet, vagy mert nyilvánvalóan nem PC (politically correct). Ha csak ezért nem írtam volna le, de gondolni azért ezt gondolnám, az éppúgy nem volna rendben. Akkor ugyanis én is olyan álszent volnék, mint azok, akik pornót kiabálnak néhány fehérneműs fotó láttán...

Nem: azzal a mondattal az a baj, hogy velem ellentétes – azzal, amit a világról gondolok, amiben én, Demcsák Zsuzsa hiszek!

Nem akarok többet beszélni erről, rettenetesen bánt a dolog, és tudom, minél többet magyarázom a magyarázhatatlant, csak annál jobban vádolom magam. Az meg már mire jó. De egy reményem azért van. Azt remélem, hogy a kiállás, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ma, ebben a politikailag ijesztően megosztott országban valaki elvállalja a kormányszóvivői posztot, szóval: ez a kiállás beszédesebb, mint egy elszúrt mondat.

Senki sem gondolhatja, hogy ezt a feladatot bárki is könnyű népszerűségért, pénzért, csillogásért vállalja – pláne a kereskedelmi tévézés után.

Nem, ilyesmit az ember azért vállal, mert hisz valamiben, és azért tenni is akar. És az – az én esetemben –sok egyéb mellett, egy igazságosabb, emberibb légkörű Magyarország.

Tudom, hogy ezért a bejegyzésért legalább annyi támadást, kételkedő mondatot kapok majd, mint a korábbiakért. De legalább azt írtam, amit a lelkiismeretem diktált.

Bocsánat: ez egy kicsit politikusabb blogra sikeredett. Ígérem, legközelebb újra a gyerekeké lesz a főszerep :-)

 


Címkék:
Értékelés: 2.56 Hozzászólások: (173)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 173
Zoltán

Kedves Zsuzsa ! Végigolvasva életritmusát, gyermekei szeretetének kinyilvánitását, a véleményem az, hogy okosan döntött. A ma körülöttünk zajló hazug világ, nem a felnövő nemzedék jövőbeli boldog életének reményét sugalja. Ez a kormány nem a gyermekeink boldog jövőjének megvalósitását tüzte ki célul, hanem az önzö, pénzhajhász hatalomvágyát. Nem hiszem, hogy gyermekeinek ezt a jövőt szánta. Gyermekeinknek nem szabad, hogy a szolgasors legyen osztályrésze, hanem a kreativ magatartás, a tudás megszerzése, annak érdekében, hogy hazája boldogságához és felemelkedéséhez tevékenyen hozzá tudjon járulni. Egy valodi szerető és féltő anyának ez kell, hogy a szeme előtt lebegjen és nem az, hogy a sorozatos hazugságokat a népnek megmagyarázza.
Boldog és szép családi életet kivánok. Zoltán
2007-03-27 06:23:06

Manuel Hermida

Kedves Zsuzsa,

Ismeretlenül és nem a baloldali eszmék támogatójaként is azt gondolom, hogy életed egyik legjobb döntését hoztad meg, amikor visszaléptél a szóvivői pozíciótól. Függetlenül attól, hogy otthonról milyen ideológiai támogatást hoztál, illetve kapsz és függetlenül attól, hogy fiatal korod okán hiszel egy jobb és emberibb Magyarországban, sajnos azt látom nap, mint nap, hogy a politika világára nem vagy felkészülve. Ez nem baj csak nem árt, ha ezt tudja magáról az ember, amikor egy olyan reflektorfényben lévő pozícióra pályázik, mint Te tetted. Úgy gondolom, hogy gyermekeid testi és lelki egészsége okán is jobb, ha nem teszed ki magad olyan felesleges stressznek, amiben vélhetően Te égsz a szó lelki értelmében, mások meg élvezik azt, hogy hatásba hoznak. Igazad van nagyon csacska dolog volt a gyerekek elhelyezésével kapcsolatos nyilvános bejegyzés, majd törlés. Látod, ezt okozza a frusztráció: gyerekes dolgokat követ el az ember lánya. Nem neked való ez a pálya, mivel a Fort Boyard világa sokkal jobban állt neked, mint a nyílt politikai szerepvállalás. Maradj meg a családodnak és 1-2 év múlva, keress hasonló televíziós elfoglaltságot, mint az Erőd volt. Ott senki nem lőtt rád, és még a közönség is évezte, hogy Te vitted a szót! Ami a Blog indítását illeti azt hiszem ez egy rossz döntés volt és rossz tanácsadókra hallgattál.

A Fort Boyardról: www.hullamvadasz.hu/index.php3?tanulmany=96&enciklopedia=1 />
Üdv,
Manuel Hermida

2007-03-27 05:02:55

csabifromengland

Angliabol figyelem a tortenteket, mar semmi nem lep meg. En a parlamentet mint kabaret szoktam nezni, az angol belpolitika olyan unalmas, itt az orszag eloremozditasaval foglalkoznak a politikusok, tenyleg butak az angolok. Peldat vehetnenek az 'igazi magyar demokratakrol'...
Zsuzsi te meg szimpi vagy, ugyhogy el a kezekkel rolad! I'm with you in spirit.


2007-03-27 03:06:54

----

offtopic:
Pulitzer-dìj, a hozzászólásod fenn van az oldalon amiben stilisztikailag és retorikailag kritizálod az utolsó blogbejegyzést (jobb sáv, régebbi hozzászólások). Logikájához (ehhez értek az említett hármasból) viszont nem szólsz hozzá.
Igazán nem értem néhány hozzászóló messzemenő következtetését Demcsák Zsuzsa szóvivői képességeivel kapcsolatban. Elméletileg ez egy blog (hu.wikipedia.org/wiki/Blog), annak is leginkább egy személyes napló változata. Nem hivatalos sajtótájékoztató, nem nyilatkozat, nem nyílt levél, hanem egy napló. Ez alapján az íróját mint embert lehet megismerni, nem pedig a szócsövet, aki kormányszóvivőként lesz. Illetve nem lesz.
Kormányszóvivő manapság a marketing egy eszköze, mint ahogy Fábry is. Szerintem ilyen eszközként Demcsák Zsuzsa is megfelelő. Tanulta a feladathoz szükséges ismereteket és, blogja alapján úgy tűnik, hisz is javarészt abban amit tálal(t volna).

Kedves Demcsák Zsuzsa (sajnos nem tegeződünk :)), szerintem nem kellene azt az elhibázott mondatot túlmagyarázni. Ebben az álszent országban aki bugyiban látható bárhol, az kurva. Aki megválogatja, hogy hova kerüljön a gyereke, az meg sznob, lenéző, újgazdag.
Egyszer talán derengeni kezd mindenkinek, hogy szép nőket és férfiakat századok óta nézünk szobrokként, festményeken, és mióta a techinika fejlődése lehetővé teszi fotókon és filmeken. A gyerekének pedig a minden felelős/gyermekével törődő szülő, koroktól függetlenül, a lehető legjobbat akarta és akarja biztosítani.
Ha ez feltűnik majd másoknak is, akkor lehet szóvivő egy szép, naplóját másokkal megosztó ,anyuka is.
Üdvözlettel,
Péter

2007-03-27 00:17:50

ergo1

Kedves Zsuzsa! Én mint 3 gyerekes /már nagymamakorban/ anya, kívánom Neked, hogy maradj ilyen és mindig legyél magadhoz őszinte, mert azok akik álszent, minóza emberként fröcskölik magukból a rosszat, /kívánom/ szálljon vissza rájuk minden rossz. Hidd el sokkal jobban jártál igy és megértem a kálváriádat a bölcsödékkel, tudom milyenek, dolgoztam is egyben, sajnos /nem a gyerekek miatt a sajnos szó/. Minden jót kivánok a családodnak, és Neked sok sikert.
2007-03-27 00:17:33

Linda

Emlékeztek egy süllyesztőbe tűnt valóban nagy tehetségű hölgyre? Király Lindának hívták....
2007-03-27 00:14:21


Név:
E-mail cím:
Két szám összege: tizennyolc meg három =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

MAGAMRÓL

ARCHÍVUM

ÜZENŐFAL

2007-05-30 10:29:10 dia* Én még csak most olvastam ezt a 3 bejegyzést, nem tudom valamelyiken - bölcsisen? - történt e változtatás, de nem értem a többséget...Miért lesz attól sznob valaki, mert olyan körülményeket keres a gyermekének, amilyenben ő is szívesen eltöltené a napját?!
És miért sznob? Szerintem "csak" igényes! Igenis alaposan kell kiválasztani a játékokat, a játszóteret a bölcsit, és a higiénia a minimum, amit én is elvárok. Persze vannak olyan szülők is, akiket nem érdekel, hogy a gyermekük a minél olcsóbb, műszálas ruhát hordja (hiszen hamar kinövi)amibe folyton beleizzad, mindegy milyenek a játékok...Engem sokkal inkább ez háborít fel, mint egy igényes, odafigyelő anyuka, akinek nem mindegy, hogy a gyerkőc hogyan tölti egész napját.

2007-05-30 10:12:03 marge Én kérek elnézést, hogy ebben az országban lehetséges az, hogy olyan gyereket vigyenek bölcsödébe, akit vernek a szülei, alkoholista az anyja vagy csak egy váltás ruhája van. Ez felháborító. Még a végén a bölcsödei nevelés hatására jól szituált ember lesz belőle és akkor jaj neked, Szent István-park!
Elitképzést a bölcsiben is, ne csak a felsőoktatásban!

2007-05-22 08:20:49 R Akárhogyis a Zsuzsa a valóságot írta le, a szomorú valóságot és tényeket...

2007-05-22 08:19:31 R Akárhogyis szídják a hozzászólók, Zsuzsa a valóságot írta le, ami igen szomorú...

2007-05-20 19:29:04 bela Adamnak Los Angelesben
4 eve elsz az USA-ban es ekkora baromsagot kepes vagy leirni, hogy a jobboldal teszi tonkre az orszagot. Kisbaratom felvilagositanalak. En 20 eve elek Kaliforniaban es a "baloldal" whatever that means mainly gangsters miatt. Annyi eszed lehet, mint egy haromnapos csibenek es sok sot nem fogsz megenni az Egybesult Allamokban amennyiben nem jon meg az eszed. Te azert elsz itt, mert a kommunista/zsido tarsasag tonkretette a hazadat kisbaratom. Nem a szelsojobboldal. Olvasgass egy kis tortenelmet, talan kikupalodsz.
bela varga

2007-05-17 07:59:55 Az egészben az a legszebb, hogy mások nyomorúságáért önmagát sajnálja. Szegény Demcsák Zsuzsa, miket kell elviselnie...

2007-05-05 21:49:48 Copinger Kedves Demcsák Zsuzsa!

Kedves jelenségnek ismertem meg a tv-n keresztül, így örültem, hogy egy kellemes leány lesz a kormányszóvivő.

Ám olvastam a blogját. Azon is A bölcsi-keresés kálváriája illetve a Játszóterek világa című postot és megdöbbentem...

Ön azt írta, hogy "A mi esetünkben a kiválasztott park a Szent István park, ami szép, gondozott, tiszta és jól szituált szülők látogatják csemetéikkel."

Elgondolkoztam. Azon, hogy mi – tehát én, illetve a családom - hogyan is vagyunk "szituálva".
Én segítő szakmában dolgozom, három diplomám van, és jelen pillanatban is tanulok. A felségem egyetemen tanít, túl van a Ph.D-n, tehát doktorált egy tudományágból, annak kiemelkedő szakembere, és ezt oktatja egy egyetemen.
Eléggé sokat tanultunk, minden értelemben értelmiséginek definiálnám magunkat. Emellett rendkívül sokat dolgozunk mind a ketten.
Ezzel együtt nem kaptunk szülői támogatást, és a fizetésünk is eléggé alacsony.
Ilyen módon több éves spórolás után vásároltunk egy külvárosi panellakást, ahol nagy valószínűséggel az egész életünket fogjuk leélni. Természetesen hitelből vásároltunk, és bizony 25 éven keresztül fogjuk minden pénzünket a hitelre fizetni, nyugdíjas éveink elejére már valóban miénk is lesz a lakás.
A gyermekeinket bölcsödébe és óvodába is természetszerűen a környékre fogjuk beíratni, illetve a környékbeli játszótereket fogjuk használni..

Ha magunkra gondolok, akkor úgy látom, hogy nem vagyunk jól szituáltak.

Átgondolva azt, hogy igen sokat tanultunk, és igen sokat dolgozunk, rendkívül dühítő és elszomorító az, hogy ezek után oda jöhet valaki a játszótérre, és különbséget tehet köztem, a feleségem és gyerekeim, illetve és önmaga és a gyereke között csak azért, mert ő "jól szituált" mi meg nem.

Azt gondolom, hogy mi szellemi és lelki értelemben igen jól szituáltak vagyunk.

Ön viszont a leírtak alapján valószínűleg gazdaságilag igen jól szituált, ámde lelkileg és szellemileg egyáltalán nem jólszituált!

Azt is gondolom, hogy ha a gyermekemmel egy óvodába jár az Ön gyermeke, akkor bizony az Ön gyermeke rosszabbul szituált gyermekek közé jár. Hasonlóképpen, ha közös homokozóban homokoznak a gyermekeink. Ez mindenesetre semmilyen szempontból nem árt az Ön rendkívül jól szituált gyermekének.

Ezzel szemben az, ha abban az országban, ahol én élek, egy olyan személy képviseli a kormányt, aki szellemileg és lelkileg „nem jól szituált” az számomra, számunkra, és leginkább a kormány számára rendkívül veszélyes, egyébként meg szomorú dolog.


Ön a kormány szóvivője, Ön bármit mond, azzal képvisel egy értékrendet, képviseli a kormány értékrendjét, véleményét.
Ha ön a kommunikáció szakértője, - vagy legalábbis mint kiderül művelője, - akkor hogy gondolhatja, hogy bármit is el fogok hinni, vagy pláne el fogok fogadni abból amit mond, ha azzal kezdi, hogy kifejezésre juttatja, hogy mélységesen lenéz engem, és a magam fajtáját?

Egyébként ne aggódjon, holnap március 15-e, és így vagy úgy, de mindenki arra fog figyelni, így ezt, és az ehhez hasonló írásokat a blogjáról csak kevesen fogják olvasni.

Most nyilván azt gondolja, hogy ártatlanul bántják néhány véletlenül leírt szó miatt. Nyilván nem is tennék ezt bárkivel, viszonylag ritkán szokták az emberek egymás blogjait kritizálni, csakhogy Ön jelenleg kormányszóvivő, a kormány szóvivője, a kommunikáció szakembere. Ez az ami miatt számon kérhet bármi, amit nyilvánosan mond vagy ír.

A lelki és szellemi szegénységéről pedig nem biztos, hogy Ön tehet. Ahogy a homokozóban játszó gyermek szülei sem mindig tehetnek arról, hogy nem szituáltak megfelelően ahhoz, hogy méltóak legyenek az Ön gyermekével játszani.

Blogot írni nyilván jó, és egy anyuka ha leírja, hogy éppen mi történik vele, és a kisgyerekeivel, az az esetek többségében szimpátiát kelt.
Ez a cél nem sikerült jelen esetben.

A politikai marketing szempontjából természetesen mindig az a lényeges, hogy mi az amit az emberek látnak, mi az amit az emberek megjegyeznek, illetve mit mivel kapcsolnak össze.
Jelen esetben az volt a cél, hogy a kormányszóvivő emberi oldalát lássuk.

Ez a cél nem valósult meg. Az eredmény az, hogy az érződik, hogy a kormányszóvivő lenézi az emberek egy részét, illetve megkülönbözteti magát az „alantasabb” társadalmi rétegektől. Ilyen módon ez az eszköz fordítva sült el.

Az, hogy a politikust emberközelivé kell tenni Gyurcsány Ferenc blogjának is az egyik fő célja. Gyurcsány Ferenc blogján rendszeresen megjelennek személyes írások, így a gyermekeiről, feleségéről, Totó kutyájáról is, illetve a politikai, közéleti témák mellett olvashatunk számos egyéb személyes vonatkozású témáról is, pl. arról, hogy éppen kivett egy könyvet a könyvtárból, vagy hogy kinek drukkol a Megasztárban.

Üdv.: Copinger

2007-04-23 13:03:06 Beeg Hát úgylátom tényleg "folytatja", csak még nem jöttem rá mit. Vagy talán mert nem lett szóvivő így már nincs olyan nagy kedve a pórnéppel kommunikálni? Egyébként teljesen megértem, nincs ezzel baj, csak akkor nem is kellett volna belekezdeni a blogolásba és semmiképp nem azt írni, hogy "folytatom"! Kicsit bosszant már ez a hülyének nézés ami megy ebben az országban.

2007-04-19 13:56:35 Egy valaki Hónapokkal ezelőtt figyeltem fel Önre az Echo tévében vezetett gazdasági műsort. Értelmes, csinos hölgyet láttam ott, aki ráadásul tetszik is nekem. Mondom ezt 50 éves fejjel a hátam mögött. Sajnálom a politika területére való tévedését, de higgye el, az nem az Ön világa.
Sok sikert az élet más területén.

2007-04-18 12:39:57 peti Kedves Zsuzsa!!!

Nagyon tetzsett az atv-n látható riportja, most sajnálom igazán, hogy nem ön lett a kormányszóvívő:( tudom milliószor mondták már, de tényleg ne törődjön a kritikával, ön kedves, aranyos stb... legalább is a tv képernyőjén keresztül ez jön át, és szívből remélem, hogy ez nem csak a látszat... de szerintem nem... szóval nevelgesse a gyermekeit, hagyja a politikát, és folytassa a televíziózást! Ön egy igazi karakter, akire szükség van Anettka, Claudia és a többiek mellett (vagyis velük szemben)...
szóval sok sikert a jövőhöz, jó ovikeresést stb.stb.
minden jót!!!44

2007-04-12 10:28:37 rajongó(?) milyen kár, drága Zsuzsika, hogy mostanában megfoszt minket magvas mondanivalóitól. Pedig mennyire érdekelne minket, hogy mit vásárolt mostanában, hol üdült,milyen kozmetikumokat használ, kikkel barátkozik a felső tizezerből, stb.

2007-04-07 12:40:06 zina33 udv mindenkinek, most olvagattam a hozzaszolasokat, es nehanyon jokat derultem. CLAX irasa fergeteges, ahogy ironizalta a helyzetet, sajnos jonehany ujgazdag nem a foldon jar, en csak sajnalom oket... s teged is Zsuzsa, kisszeru, ures eletetek miatt...

2007-04-06 21:35:03 laciguru Kedves Zsuzsa!
Az ember elete nem szol masrol csak sajat magarol. Neha nyerunk, neha veszitunk, de sokkal fontosabb, hogy, hogy eljuk meg a dolgokat. Persze az ember minden szinten szeretne megfelelni az eletben, de ez nem mindig lehetseges. Amikor Havas a Naploban azt mondta, hogy tonkretettek az eletet, nevettem, mert, hogy is lehetne egy csinos nonek, akinek csaladja, penze es gyonyoru gyerekei vannak tonkretenni az eletet. :-) A masik dolog, hogy ha pereskedik azzal csak maganak okoz nehez napokat feleslegesen.Kivel is harcol? Szerintem nem eri meg... Igazabol az a fontos, hogy az ember mit gondol magarol, kiegyensulyozott es boldog legyen. A tobbi mellekes.;-)

2007-04-05 22:33:25 guf Na, zsuzsi, folytassad... :-)

2007-04-05 21:12:46 Adam Tisztelt Zsuzsa,
Először is engedje meg, hogy gratuláljak önnek, ugyanis nem elég, hogy gyönyörü és boldog anyuka, de még sikeres is.
Sajnos nagyon kevesen mondhatják el mindezt önmagukról magyarországon.
Én 24éves vagyok és 4éve az egyesült államokban élek, azért döntöttünk igy mert a magyarországon érezhető szinte fullasztó IRIGYSÉG tönkretette volna a családunkat.
Szánalmas amit rengeteg (elsősorban szélsőjobbos = fideszes) ember müvel ma magyarországon. Számukra mindenki aki sikeres az potenciális ellenség.. mindezt más nyugat-europai országban példaképknek tekintik, de nem magyarországon... Örülök neki, hogy Ön ugy gondolta ebből inkább nem kér, és éli boldogan az életét politikamentesen.
Kivánok Önnek a Sok Sikert és Boldog Életet.

YOU KNOW YOU ARE AWSOME WHEN PEOPLE YOU DONT EVEN KNOW LOVE YOU AND-OR HATE YOU. AAAND JUST FUCK THE HATERZ, THEY ARE ALL JUST PATHETIC LOOSERS...
xoxo
Adam from L.A.

2007-04-05 13:06:24 Mészi Hát most padlót fogtam. Ismét megerősödött bennem az elhatározás és a tapasztalat, hogy útálom a magyar elitet. Remélem a többség velem van.

2007-04-05 12:51:43 Galamb mindenkinek egyenlően jusson?? te jó ég ne térjünk már vissza bizonyos rendszerekhez. Kicsit gondolkodjanak már el azon, hogy miket írnak le ide olyan nagy bizonyossággal. Azt hiszem mindannyiunknak objektívabbnak kéne lennie, nem pártállás alapján megítélni másokat, és Demcsák Zsuzsát nem 3 blogjegyzet alapján kikiáltani az ország leggonoszabb nőjének. Aki ezt teszi, az vagy unatkozik, vagy mérhetetlen sok utálat van benne a saját boldogtalansága miatt. Inkább ez ellen próbáljanak tenni, és ne másokat hibáztatni az anyagi-szociális létük minősége miatt.

2007-04-05 12:49:29 Chö! Finnyás városi népk! :) A bárányhimlőn előbb-utóbb mindenki átesik. Nem hímestojás az a gyerek! Én kiskölyök koromban egy fadarabbal kapartam le a baromfipiszkot a meztelen talpamról. Még is itt vok :)

2007-04-04 11:11:43 Virág Szia!

Ne keseredj el, én a beszoktatás első hetét végigbőgtem.
Aztán rájön az ember nem cukorból van a csemetéje, nameg nagy örömmel várja mikor mehet végre bölcsibe.Én akkor jöttem rá,ami nekem jó nembiztos ,hogy a gyereknek is jó.Egyébként tényleg egy kicsit sznobnak tűnsz az írásaid alapján,de könyörgöm az vesse rád az első követ akinek nics hibája.

2007-04-03 21:14:30 PCman Jujj kapitány!!!
Ne keresztényezz, paraszt!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 4 meg 5 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007